Il-14-esek külföldön

Sajnos az elérhető források számos ponton ellentmondásosak egymással, tehát a következő felsorolást csak tájékoztató jelleggel adjuk közre.

Afganisztán – 1955-ben egy Il-14P repülőgépet kapott a Zahir sah által vezetett afgán kormány, majd ezt 1957-ben a légierőnek szánt, 11 darab speciálisan felszerelt Il-14T követte. Információk szerint 1979-ben ebből 10 darab még hadrendben volt.

Albánia – Enver Hodzsa 1957-ben hasonlóan a többi baráti államokhoz is kapott egy darab Il-14S(P) VIP repülőgépet, melyet az albán légierő üzemeltetett. 1971-ben Kína jóvoltából egy Il-14M, egy német Il-14P és egy csehszlovák gyártmányú Avia14(M) került az országba. A négy repülőgép 1996-ig még használatban volt.


Albán légierő Il-14S(P) VIP

Algéria* – 1962-tól kezdődően 12 darab Il-14 repülőgépet szállítottak az Algír légierő részére. Az utolsót 1997-ben vonták ki a hadrendből. 1979-ben összesen 4 db volt üzemképes.

Bulgária – a nemzeti légitársaság a TABSO (Balkan) 10 darabot használt. Kettő Il-14P volt, melyből az egyik az NDK-ból érkezett, kettő Il-14M volt, melyből egy korábban a légierőnél szolgált. Három jött az Avia gyárból, melyből az egyik Avia14P(S) VIP berendezésű, míg a másik kettő a korszerű, kerekablakos Super Avia-14 volt. A légierő egy Il-14P és 9 darab Il-14T szovjet gyártmányú repülőgépet tartott hadrendben.

Burma (ma Mianmar) – 1956-ban hasonlóan a többi baráti államokhoz a burmai U-Nu elnök is egy Il-14S(P) szalon repülőgépet kapott.

Csehszlovákia – a csehszlovák kormány kettő szovjet gyártmányú Il-14P, egy Avia14(P) és három szintén saját gyártmányú Avia14S(M) szalon kialakítású repülőgépet használt. A nemzeti légitársaság, a CSA kizárólag hazai gyártmányú Avia14-24 (5 darab) Avia14-32A (26 darab) repülőgépeket alkalmazott. A számok azokat a repülőgépeket is tartalmazzák, melyek korábban a kormány és légierő szolgálatában voltak. A légierő 8 darab eredeti szovjet Il-14P, 6 darab Avia14S(P), 7 darab Avia14S(M), 38 darab Avia14T és 2 darab Super Avia14 repülőgépet tartott hadrendben. A számok itt is tartalmazzák az időnként a CSA légitársaságnál is repült repülőgépeket. Az OK-LCE Avia14(P) repülőgépet navigációs ellenőrző, bemérő feladatokra alakították át, és 1977-ig, az eladásáig szolgálatban állt.

Egyiptom – a Nasszer elnöknek szánt, két, Moszkva mellett gyártott Il-14S(P) repülőgépeket az NDK-ból érkezett, Taskent melletti 84 számú gyárban készült 12 darab Il-14P követte. Hozzá kacsolódott 7 darab NDK gyártmányú repülőgép, melyhez később Il-14T repülőgépek csatlakoztak. A repülőgépek darabszáma 30-ra tehető.

Etiópia* – 1965-ben 2 repülőgép került a légierőhöz, amelyek egészen 1994-ig álltak szolgálatban.

Guinea – 7 darab Csehszlovák gyártmányú repülőgépet használt. Ebből kettő darab Avia14(M), kettő darab póttartályos VIP Avia14S(M), melyek Seku Ture elnök rendelkezésére álltak, kettő darab Super Avia14, valamint egy darab Avia14T volt.


3X-GAH Avia 14-40

India – Nehru miniszterelnök részére, a hadsereg kötelékében lévő kettő darab VIP berendezésű Il-14S(P) szolgált. További 25 darab Il-14T repülőgépről van tudomásunk.

Indonézia – Sukarno elnök egy darab Il-14S(P) repülőgépet kapott, az indonéz légierő 10 darab Il-14T és 9 darab vegyes használatú Avia14 repülőgépet tartott hadrendben.

Irak* – 1958-ban 13db Il-14M került a légierőhöz. 1979-re 3db maradt szolgálatban, ezeket az első Öböl-háború után vonták ki.

Irán – Mohammad Reza Pahlavi iráni sah 1957 márciusában kapott egy különlegesen felszerelt, fürdőszobával is ellátott, szalon berendezésű Il-14S(P) típusú repülőgépet.

Jemen – Jemeni imámnak szánt három darab Il-14S(P) szalon berendezésű repülőgép közül kettő a kormány rendelkezésére állt, egy pedig a nemzeti légitársaságnál látott el különleges VIP szállítási feladatokat.

Jugoszlávia – Tito elnök egy darab szalon berendezésű Il-14S(P) repülőgépet kapott. A JAT, nemzeti légitársaság, 6 darab Il-14M repülőgépet üzemeltetett. A repülőgépek előbb a hadsereghez, majd, az Il-14S kivételével visszaadásra kerültek.

Kambodzsa* – A légierő 1968-ban legalább 2 db Il-14 repülőgépet üzemeltetett.

Kína – Mao Ce-tung is megkapta a jutalom Il-14S(P) repülőgépet, a nemzeti légitársaság a 30-as és 84-es gyártól Il-14P, (több mint 30 darab) később Il-14M (10 darab) repülőgépeket vásárolt. A légitársaság flottája Il-14T (4 darab), NDK gyártású Il-14P (8 darab) és csehszlovák gyártmányú egy Avia14M 7 darab Avia14T repülőgéppel bővült. A hadsereg kötelékében található egy Il-14S(P), kettő NDK gyártmányú Il-14P, 14 darab Il-14T repülőgép. Később a kis légitársaságok létrejötte után, részükre csehszlovák gyártmányú Avia14-40 és Avia14T repülőgépek érkeztek, számuk meghaladta a húszat. A számok csak tájékoztató jellegűek.

Kongó – Lumumba miniszterelnök is részesült egy darab Il-14S(P) elnöki repülőgépből. A hadsereg legalább 7 darab Il-14T repülőgépet tartott hadrendben.

Észak-Korea – 5 darab Il-14-es repülőgépről van ismeretünk, egyik közülük egy Il-14M.

Kuba – Itt is megtalálható az elnöki repülőgép, egy Il-14S(P), a nemzeti légitársaság, a Cubana, 14 darab repülőgépet, nagyrészt Il-14M változatot használt, továbbá a légierő kötelékében 8 darab Il-14T repülőgép szolgált.

Lengyelország – a légierő 5 darab Moszkva és Taskent mellett készült Il-14P valamint az NDK-ban gyártott 13 darab Il-14P, Il-14PT repülőgépeket használt, melyek közül három VIP szalonos, mások sebesültszállító illetve teher változatúak voltak. Egyes repülőgépek időszakosan a LOT nemzeti légitársaság kötelékében is szolgáltak, erre az időre polgári lajstromjelet kaptak. A már említett LOT nemzeti légitársaság 6 darab Taskent mellett gyártott Il-14P, 6 darab NDK-ban gyártott Il-14P és egy Avia-14(P) repülőgéppel rendelkezett. Az Avia-14(P) repülőgépet később a német változatú teherajtóval látták el. A flotta időszakosan kibővült a légierő állományában lévő repülőgépekkel is. Itt is megtalálhatóak voltak a mérő, ellenőrző repülőgépek, mint az Aeropol SP-LNB és a SP-LNG.

Mali – 3 darab, egy Il-14P és kettő Il-14M repülőgépet használtak a belföldi és nemzetközi vonalakon.

Mongólia –12 darab repülőgépről van tudomásunk, amit a MIAT nemzeti légitársaság, egyben a légierő használt. A flotta egy Avia-14T, egy SuperAvia-14, és Il-14P, valamint Il-14M repülőgépekből állt.

Nepál – Mahendra király számára a királyi légierő egy darab Il-14S(P) repülőgépet üzemeltetett.

Német Demokratikus Köztársaság – a rövidebb változatú Il-14P felhasználója és gyártója volt. A nemzeti légitársaság, a Deutsche Lufthansa, mely kezdetben szovjet gyártmányú, főleg Taskentből érkező Il-14P repülőgépeket (19 darab), majd saját gyártmányú Il-14P repülőgépeket (14 darab, melyből kettő teherajtós) használt. Leányvállalatának az Interflug-nak, flottája a Deutsche Lufthansa-tól átvett Szovjetunióban és NDK-ban gyártott Il-14P-ből állt. A légierő kötelékében is megtalálhatók voltak a Deutsche Lufthansa által átadott, (4 darab) valamint saját beszerzésű, az NDK-ban gyártott repülőgépek (17 darab). Itt is voltak repülőgépmozgások a légierő és az Interflug között. Nagy túlélő volt a DM/DDR-SAL repülőgép, mely 1984-ig látta el a navigációs ellenőrző, bemérő feladatokat.

Románia – a nemzeti légitársaság a Tarom színeiben 8 darab Il-14P, 3 darab Il-14M és 9 darab német gyártmányú Il-14P volt látható. A repülőgépek egy része később a légierőnél szolgált, de a Tarom színeiben viselte a két, YR-ILW, YR-ILZ kormánygép is.

Tarom YR-ILN VEB 14P (Kjell Nilsson)

Szíria – a légierő flottája egy eredeti Il-14P, és az Interflug által átadott, német gyártmányú, 5 darab Il-14P repülőgépekből állt.

Észak-Vietnám – a légierő két eredeti szovjet gyártmányú Il-14P flottája 4 darab német gyártmányú Il-14P repülőgéppel bővült, melyek közül néhány csatlakozott a nemzeti légitársaság, a Háng Không Viêtnam által használt két Il-14T repülőgéphez.

* – Wikipedia

Vélemény, hozzászólás?